#5

Suli után Alex megígértette velem, hogy mindig vele kell, hogy maradjak, bármi történjék is. A kezembe nyomott még egy pengét, amit el tudtam rejteni az ingem ujjában.

- Ugye tudod, hogy Dave ki fog nyírni ezért? - tettem el az "ajándékot".

- Hm.. Nem hiszem.. Max egy picit - vonogatta a vállát. - Lényeg a lényeg.. Ezt a pengét csak végső esetben használd, rendben? Vigyázz magadra, Loretta Maison! - mosolyodott el halványan Alex, majd ökölbe szorított kezét emelte felém.

- Vigyázz magadra, Alexander Folet! - adtam neki a várt öklöst.

Teljes felszereléssel és túlzott lelkesedéssel indultam Alex után. Végülis, egy gyilkost fogunk elkapni.. Ez pedig nem egy vidám dolog. A szőkeség komoly arccal fordult felém. Mint mondtam, nem egy vidám dolog. Némán baktattam mögötte, amíg hirtelen meg nem állt.

- Itt volnánk - szólt elégedett mosollyal Alex.

- Húha - néztem körbe. Egy elhagyatott részén voltunk Londonnak. Nagyon nem tetszett ez a környék, így első látásra. Valami furcsa érzés járta át a testem. Egy hideg fuvallat ment át az utcán, amitől összerezzentem. Nem nekem való ez a hely!

Mégis mit vártál, Maison? Hogy majd vidámparkba viszlek? Nem.. Azt majd máskor.. - nézett rám Alex. Sokáig tartottuk a szemkontaktust, egészen addig, ameddig egy hang meg nem szólalt mögülünk.
- Alexander és Loretta.. Micsoda idióták vagytok! - röhögött fel az illető. Alexszel egyszerre fordultunk meg, majd halovány mosoly húzódott arcunkra. Maxwell Grey.

- Köszönjük a bókot - szólt cinikus hangnemben Alex. - És most mi lesz? Megölsz minket? - vigyorgott eszelősen.
- Hja. Kábé - röfögte. - Úgy végzitek, mint az a kis patkány!
- Hogy mi? - villant fel a szemem. - Hogy merészelted hívni? Te utolsó... - ugrottam volna neki a pengével, de Alex lefogott. - Hadd nyírjam ki.. - suttogtam idegesen.
Hagyd rám.. Én elintézem.. Te inkább vigyázz magadra! - húzott magához. Olyan volt, mintha megölelt volna, de hamar el is tolt magától.
- Na mi van, nem engeded, hogy a kutya széttépjen? - nevetett ki lesajnálóan.
- Nem kutya, hanem kopó.. Nem mindegy, te csökött agyú barbár! Na gyere, küzdjünk meg, mint férfi a férfival - húzta elő kését szép lassan Alex.
- Mi különbség van a kettő között, he? Kutya, kutya, nem mindegy? - köpte a szavakat, és ő is előrántotta pengéjét.
- Az, hogy egy olyan kopó, mint én, méltóságteljesen fogja kirúgni a beleidet, szarházi! - morogtam.
- Úgy nehezen, ha lefognak, ribanc!
Három izomagy állt hirtelen körbe. Magam elé tartottam a pengét. Érzékeim kiélesedtek. Feltüzelve éreztem magam a harchoz. Úgyse kaptok el, ökrök!
Kirohantam két degenerált karja között, majd felugrottam egy kuka tetejére.
Másfél méter előnyöm van - gondoltam. - Az egyikre rá tudok ugrani, a másik alól kirúgom a lábát, a harmadikba meg beledöföm a kést. Probléma megoldva.
Hé, Maison. Ne nagyon fordulj gyilkossághoz, jó? Nem kéne még neked azt a bűntudatot érezned.. És semmi kedvem nincs a rendőrségre és a bíróságra járkálni miattad! Csak próbáld meg megvédeni magad, oké? Gyorsan lerendezem őket, aztán maguk fognak a rendőrségre rohanni, hogy feladhassák magukat..
R-rendben.. - "motyogtam" elpirulva. Megráztam a fejem, majd ismét az ellenségre koncentrálva méregettem a helyzetünket.
Alex lehajtotta a fejét, tincsei arcába hullottak. Láttam, ahogy szemei vörösbe borulnak, és úgy villannak fel.
- Úr... Isten.. - suttogtam elképedve.

A szöszi egy eszelős vigyor kíséretében rátört Maxwellre, aki visítva tántorodott hátra. Alex pszichopata tekintettel villantotta meg immáron hegyes szemfogait. Maxwell hisztérikusan sivítozott csökött agyú talpnyalói után, akik hirtelen nem tudtak mit kezdeni ezzel. Hangosan felnevettem, mire az egyik nyomorult nekem támadt. Szemeim elkerekedtek, hirtelen lefagytam. Késével éppen hogy csak megvágta arcomat, Alex már ott is termett, és ellökte a fiút. 

- Nem hagyom, hogy hozzáérj - közölte dühösen.
A srácok riadt fejjel rohantak el az utcáról. Még egyszer-egyszer hátrafordultak, de úgy megijedtek, hogy szerintem egészen az anyjuk szoknyájáig rohantak.
Arcomból csurgott a vér. Kezemet a sebhez érintettem, így a tenyerem tiszta vér lett. Amikor legközelebb Alex szemeibe néztem, azok ismét kéket voltak.
- Gyere Maison, menjünk haza - karolta át a vállamat. Én persze nem tudtam mit mondani a döbbenettől. Túl sok volt ez nekem. Eleinte bátran vigyorogtam az ellenség képébe, aztán lemerevedve vártam azt, hogy megöljenek. Ez normális? Aztán Alex.. Olyan gyors volt.. És kecses! Hát ezt jelenti a démonok ereje..
- Igen, ezt.. - bólintott a szöszi. - És igen, normális a reakciód.. Én magam is így kezdtem - mosolyodott el fáradtan. - Viszont még edzened kell.. Majd én kiképezlek! Hiszen lesznek ennél sokkal durvább feladatok is! Ez semmiség volt!
Hosszú idő után most éreztem először adrenalint. A képek, amik bevillantak a történtekkel kapcsolatban. Hihetetlen. Igen.. Azt hiszem, ez jobban illik hozzám, mint az ügyvédkedés!