#2

- B-bocsánat.. De.. Honnan tudod a nevem? - kérdeztem félénken.

- Arra most nincs idő, Loretta. Inkább menjünk suliba, ha már osztálytársak vagyunk. De előtte szerezzünk nekem egy új felsőt.. Teljesen elázott - mondta úgy, mintha nem is vér csöpögött volna belőle. Feltápászkodott, aztán nekiindult a semminek, én pedig még mindig merev voltam a döbbenettől.. Pár másodperc múlva aztán úgy döntöttem, hogy követem az idegent. Végülis, jobb, mintha suliba mennék.

Kis idő múlva azonban feleszméltem, hogy az ismeretlen srác a házunk felé tart. Eeeeeh? E-ez normális? Lélekszakadva rohantam utána. Gyors. Nagyon gyors! Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat megállt, hátrafordult, és nevetni kezdett.

- Azért sietek ennyire, mert 5 perc múlva becsengetnek - közölte.

- Érhtemh - lihegtem. - Azért a nevedet megtudhatom? - kérdeztem cinikus félmosolyra húzva a számat. 

- Természetesen most még nem. Annyit viszont elmondhatok, hogy érdekes dologba keveredtél most bele - kuncogta.

- Az úgy aranyos - sóhajtottam szemforgatva.

- Bizony. Na gyere - fogta meg a kezem, s berángatott a pár-tíz méterre lévő házunkba. - DAVE! A HÚGOD MEGTALÁLT! - kiáltotta el magát.

David kómás fejjel mászott le az emeletről. 

Az a hülye megint visszaaludt! - gondoltam. A szőke srác hitetlenkedő mosolyt vetett rám, majd ismét visszaemelte a tekintetét Dave-re.

- Mmm Alexander.. Te is jókor tudsz zaklatni bassszus.. Szia Lett.. Látom összefutottál ezzel.. Ez aztán érdekes lesz - motyogott összevissza David.

- Miről beszélsz? - néztem rá gyanakodva.

- Nos.. Ő itt Alexander Folet, a Folet ügyvéd-család lázadó leszármazottja. A királyi család szolgálatába állva old meg olyan ügyeket, amiken az angol rendőrség elbukik. 18 éves, és nincs jobb dolga, mintsem, hogy belekössön másokba. Nem mellesleg nagyon régóta ismerjük egymást. Ja, és utálom őt, mint a szart. - Savanyú mosoly jelent meg az arcán.

- Látom, még mindig tapló vagy, David - vigyorgott Alex.

- Kussolsz, Folet - morgott a bátyám. - És mi ez a gönc? Megint véres balhéd volt? Hihetetlen vagy - köpködte a szavakat.

- Igen, épp ezért jöttem.. Kéne egy új ing meg egy nadrág. Nem tudnál kölcsönadni? - pislogott nagyokat.

- Esküszöm, egyszer úgy ellátom a bajod, te korcs. 

David felszaladt pár cuccért, addig is csendben álldogáltam az előszobában. Folet. Nem.. Nem ismerős a név.. De akkor honnan ismerik egymást? Ki tudja.. 

Pár perc múlva Dave hozzávágta Alexhez a ruhákat, aki gyorsan felöltötte azokat magára a fürdőben, és hamarosan ismét úton voltunk a suli felé. Az első órát lekéstük, azonban sikerült kimagyarázni magunkat. Az iskolában nem nagyon szóltam semmit, inkább csendben maradtam. Sokat elmélkedtem a történteken, Alex pedig gyakran kuncogott mellettem. Volt egy olyan sejtésem, hogy hallja a gondolataimat. A nap végére nagy nehezen csak kiderült a dolog.

Éppen a tetőn ücsörögtünk némán, és a felhőket nézegettük, amikor ezen filóztam:

Komolyan üldözési mániám lesz lassan. Ez a gyerek komolyan érti azt, amit gondolok?!

- Igen, eddig nem jöttél rá? - bökte ki. - Ne aggódj, nem vagyok feketemágus. Csak.. Most furán fogsz rám nézni, de szövetséget kötöttem a Pokollal - közölte könnyedén. - Eladtam a lelkemet egy démonnak, aki felruházott a képességeivel..

- Te hülye vagy - fújtam ki a levegőt.

- Végülis.. A plusz képességek nélkül 50 évvel kevesebbet élhetnék - vonogatta a vállát.

- Értem.. - húztam el a szám. - Gondolom, nem ide valósi vagy - mondtam.

- Igen.. Wales-i volnék.. Honnan jöttél rá? - érdeklődött. Nem tükröződött meglepettség a szemeiben.

- A kiejtésed.. Más - mosolyodtam el immáron megenyhülve. - Mesélj még magadról.. A múltadról.. Hogy ki is vagy. Kíváncsivá tettél - fordultam felé izgatottan.

Alex szemei elkerekedtek, majd elfátyolosodtak. Megrázta a fejét, felállt a földről, és minden nélkül elindult vissza az épületbe. Annyira meglepődtem, hogy csak egy dolgot vettem észre a dologból. Mégpedig azt, hogy Alex bal keze ökölbe rándult. 

Rosszat mondtam talán?

- Hogy rosszat mondtál-e?! Te ezt most komolyan kérdezted?! Ilyen ostoba nem lehetsz.. Nem kérdezhetsz ilyesmire rá csak úgy! Hülye liba.. - fújtatott idegesen, majd a hajába túrt.

- De hiszen csak érdeklődtem! Már azt se szabad?! - akadtam ki.

- Idefigyelj, Maison - lépett hozzám, s az ingemnél fogva magához húzott. - Semmi közöd az életemhez, értetted? Úgyhogy te csak csendben azt fogod csinálni, amit mondok - lehelte ajkaimra a szavakat, miközben hűvösen tartotta a szemkontaktust.

- Különben? Megmondassz anyucinak? Hujujj - grimaszoltam.

Alex arcán láttam, hogy az agya egy másodperc alatt elborult. Csattanást hallottam. Alex akkora pofont adott nekem, amitől rendesen égett az arcom.

- Szádra ne vedd anyám nevét, te hálátlan, ostoba liba! Olyan vagy, mint a bátyád, Maison-lány.. Most pedig takarodj! - sziszegte, mire sarkonfordultam, és könnyekkel a szemeimben távoztam.

Na tessék.. Ez érdekes lesz.