#6

- Gyere Maison, menjünk haza - karolta át a vállamat. Én persze nem tudtam mit mondani a döbbenettől. Túl sok volt ez nekem. Eleinte bátran vigyorogtam az ellenség képébe, aztán lemerevedve vártam azt, hogy megöljenek. Ez normális? Aztán Alex.. Olyan gyors volt.. És kecses! Hát ezt jelenti a démonok ereje..

- Igen, ezt.. - bólintott a szöszi. - És igen, normális a reakciód.. Én magam is így kezdtem - mosolyodott el fáradtan. - Viszont még edzened kell.. Majd én kiképezlek! Hiszen lesznek ennél sokkal durvább feladatok is! Ez semmiség volt!

Hosszú idő után most éreztem először adrenalint. A képek, amik bevillantak a történtekkel kapcsolatban. Hihetetlen. Igen.. Azt hiszem, ez jobban illik hozzám, mint az ügyvédkedés!

Hazafelé baktattunk. A nap már alig látszódott a horizonton. Némán hallgattam, ahogy Alex tervezgette azt, hogy miként fog halálra kínozni edzeni engem. Csodás.

- Itt is volnánk! - terelgetett be az ajtónkon a szöszi, mire felmordultam. 

- Nocsak, nocsak. A két bajkeverő - szólt szarkazmussal a hangjában Dave. - Mit csináltatok?

- Sétálgattunk jobbra-balra.. Miért kérded? - mosolygott Alex.

- Benne volt a hírekben, hogy feladta magát a fiatal srác gyilkosa. Interjút is adott a tévének. Mivel a kölyök korotokbeli, azt mondta, hogy fél az osztálytársaitól, és ti meg csak úgy szó nélkül elmentetek "sétálgatni".. Azonnal tudtam, hogy ti voltatok azok - váltott hirtelen komor arckifejezésre.- Mit műveltél a húgommal? Mi az a vágás az arcán?! - ordított rá Alexre.

Én megszeppenve néztem végig, ahogy Alex leül a konyhapulthoz, és mesélni kezd. Dave arcán nyomát se láttam az aggódásnak. Harag izzott szemeiben. Ahogy a történet végéhez ért, Alex gyilkos tekintettel meredt Dave-re. David arcáról le lehetett olvasni, hogy egyáltalán nem féltett. 

Gondolkodik valamin! - vettem tudomásul gyanakodva. 

Alex a pulton könyökölve pillantott felém. 

- Idefigyelj Alexander! A húgom majdnem meghalt miattad! Szerinted meg fogom neked engedni, hogy valaha is a közelébe menj? - kiabált David.

- Edzésre van csak szüksége! Kitanítom őt, és nem eshet bántódása! Úgy őszintén.. Hagynám én, hogy bánthassák az én csodakopómat? - kacsintott rám.

Zavartan fordítottam el a fejemet. Ezek most komolyan rajtam veszekednek?

- Soha többet ne merészelj kapcsolatot teremteni Lorettával, megértetted, vakarcs? - vicsorgott David.

- Ugyan, fogd már be! - sóhajtott unottan Alex. - Az lenne a legjobb, ha Lettet kezelésbe venném..

- Megtiltom! - röhögött fel hisztérikusan. - Két napja ismered őt. Két napja.. Lett.. Édes drága húgom. Kérlek.. Nem is, könyörgöm neked, hogy vedd elő a józan eszedet, és mondj nemet ennek a pszichopatának! - meredt rám. A hideg is kirázott attól a tekintettől. 

Két napja ismerem.. Most mégis jobban megbízom benne, mint benned - gondoltam szomorkásan.

Alex pókerarccal nézett felém. Lemondóan hajtottam le a fejemet. Nem ellenkezhetek a bátyámnak. Csalódottan botorkáltam fel a csobámba, és kulcsra zártam azt. Nem érdekelt senki és semmi. Bekapcsoltam a kedvenc zúzós dalomat, és a lehető leghangosabban énekeltem azt, hogy elnyomjam a lentről jövő ricsajt. 

Sok idő telt el, mire David bekopogott az ajtómon.

- Hugi.. Engedj be, kérlek..

Egy ideig még bámultam a hang irányába. Ugyan minek? Hogy vitatkozz velem egy sort?

- Légyszíves.. Beszélni szeretnék veled a történtekről. Közös nevezőre jutottam a szőke hercegeddel.

Erre a kifejezésre felhúztam magam. Mégis mit gondol ez? 

- Hagyj békén, jó? Pont leszarom az egyezségeteket.. - fújtattam.

- ENGEDJ BE! - ordította.

- NEM! - sikoltottam, és a fejemtre húztam a takaróm. 

- Jó.. Bocsánat - lökte el magát a faltól. - Jó éjt!

Nem méltattam válaszra, inkább csak megpróbáltam álomra hajtani a fejem. Sikertelenül. Hajnali három volt, mire hullafáradtan beájultam az ágyamba. Addig is zenéthallgattam, rajzoltam. Ez a két dolog maradt biztos az életemben - sóhajtottam "drámaian". Túlzottan is ironikus volt a helyzet. 

Jön egy ismeretlen srác, csupa vér, össze-vissza hadovál valamiről. Kiderül, hogy a családjaink jóban vannak. Belekever egy gyilkosság megoldásába. Majdnem megölnek. Az egyetlen ember, akiben eddig megbíztam, a bátyám, furán viselkedik. Mondtam már, hogy csodás?

Szerda reggel volt. Hat óra. Idegbeteg módjára próbáltam kikapcsolni az ébresztőt. Bórzasztóan fájt a fejem és az arcom. Elfelejtettem fertőtleni a sebet a tegnapi eset után. Elmásztam a fürdőig, ahol szemügyre vettem a ronda vágást. Szuper. Elfertőződött. Először vízzel próbálkoztam, amivel egy picit enyhűlt a fájdalom. A fertőtlenítő felkenése után azért párszor felszisszentem, de nagy nehezen megoldottam a helyzetet. Felragasztottam egy darabka gézt a vágás fölé és voilá, készen is voltam.

Felkaptam az egyenruhám, és kisiettem a lakásból. A táskámban csak a pengém, a mobilom meg a vázlatfüzetem volt. Nem vacakoltam a bepakolással. Jó az úgy.

Az osztályterembe beérve Alexet kerestem a tekintetemmel, de nem találtam. Azt hittem, késik egy picit, de miután kicsengettek az első óráról, csalódottan hagytam fel a várakozással. Vajon hova ment?