#4

Elkalandoztam ezzel kapcsolatban, aztán mosolyogva néztem rá.

- Már alig várom, hogy elmenjünk a helyszínre! 

- Helyes, Loretta! Látszik, hogy Maison vagy - nevetett fel.

- Köszi, ezt bóknak veszem - túrtam bele a hajamba vigyorogva.

A szünet vége előtt még egy gyors haditervet beszéltünk meg, mert a következő óránk külön volt. Ő franciára, én meg németre mentem - a baj csak az volt, hogy Maxwell is.

Megfigyelni, koncentrálni, nem feltűnősködni - ismételtem magamban a feladatot.

Jó kislány - hallottam meg Alex hangját a fejemben, ahogy felröhög.
Csitulj, Folet! - "mordultam fel" bosszankodva.
Sietős tempóban másztam fel a nyelvi előadóba, és amint megtaláltam a 301-es terem ajtaját, lihegve feltéptem azt. Sűrű bocsánatkérések közepette helyet foglaltam Maxwell "barátunk" mellett, és előkaptam a cuccomat, ami egy könyvből és egy füzetből állt. Tollat fogtam a kezembe, a hajamat pedig hagytam, hogy előrezuhanjon, ezzel eltakarva arcomat. A tincseim mögül tökéletesen láttam, hogy Maxwell mit csinál, ő viszont "egy pillantásra se méltatott" engem.
Sima ügy! - közöltem magammal, de korántsem volt ilyen könnyű a helyzet.
Maxwell semmi olyat nem csinált, ami furcsa lett volna. Csak egy arrogáns, ronda, beképzelt idióta. Úgy negyed óra elteltével meguntam a dolgot, így hát beletúrtam a hajamba, és immáron megint panoráma kilátásom volt a németes csoportra.
Jobbat is láttam már..
Ne hisztizz, Maison! Inkább hitesd el a dagadékkal, hogy nem figyelsz rá! Fogadjunk, hogy észrevette azt, hogy mennyire spiccen vagy..
Próbáltam eleget tenni Alex kérésének, így rajzolgatni kezdtem a német füzetembe. Már majdnem készen voltam a rajzzal, amikor azon kaptam magam, hogy Maxwell mocorogni kezdett. Óvatosan oldalra pillantottam, és csekkoltam a kezében lévő, fényes tárgyat.
Alex! Kés van nála! É-és.. Engem néz! M-mit csináljak?! - kérdeztem az említettet riadtan. Az arcom elfehéredett, kezeim elhűltek.
Nyugodj meg, először is.. Aztán próbálj úgy tenni, mint aki erről az egészről nem tud. Rajzolgass tovább, vagy figyelj a tanárra! De egy riadt pillantást se vess arra az alakra! Megértetted?! 
Igen, meg! - sóhajtottam remegve.
Próbáltam lenyugodni, csillapítani az izgalmamat, de nem nagyon sikerült. Csak az járt a fejemben, hogy itt ülök egy gyilkossal egy teremben. Egy kis idő után arra döbbentem rá, hogy nem félek tőle. Eszelős vigyorral vettem ezt tudomásul. Hát ennek is eljött az ideje.
- Az órának vége, fáradjanak ki a tanteremből! - szólt a német tanárunk, mire fénysebességgel kiszáguldottam, és meg nem álltam egészen Alexig.
- Egész ügyes - vetett felém egy félmosolyt.
- Köszi - mondtam vidáman. - Dee.. Most mégis mihez kezdünk? Az oké, hogy van nála egy kés, viszont nem tudunk rábizonyítani semmit. Az csak egy kés. Akár almát is hámozhat vele...
- De mi tudjuk, hogy nem azt tette. Ezért kell csapdába csalni. Amihez van egy ötletem..
Így hát felmentünk a tetőre tárgyalni. Alex úgy gondolta, elég lesz egy cetli, rajta a címmel, ahol várni fogjuk.
- Lesz olyan kemény, hogy eljön - vigyorgott gúnyosan.
- És mi lenne, ha szimplán elcsábítanám? - emeltem Alexre a tekintetem.
- M-micsoda? - villant meg a szeme. - Nem.. Azt nem engedem..! - tiltakozott zavartan.
- Miért nem? Csak nem féltessz? - cukkoltam.
- Loretta, ez nem vicces! Az oké, hogy ez csak egy gimnazista srácnak tűnik, de nem normális. Akár meg is ölhet téged, ha nem vigyázol! Nem.. Szó se lehet róla! - jelentette ki ellenvetést nem tűrő hangon.
- Jól van na.. - motyogtam durcásan.
A nap további részében csak annyi történt, hogy Alex megírta a papírost, amit Maxwell asztalára tett le. A srác morogva vette fel a cetlit, majd apró bólintással díjazta azt. Egy kis ideig nézett felénk, aztán vigyorogva eltette a papírdarabot.
Suli után Alex megígértette velem, hogy mindig vele kell, hogy maradjak, bármi történjék is. A kezembe nyomott még egy pengét, amit el tudtam rejteni az ingem ujjában.
- Ugye tudod, hogy Dave ki fog nyírni ezért? - tettem el az "ajándékot".
- Hm.. Nem hiszem.. Max egy picit - vonogatta a vállát. - Lényeg a lényeg.. Ezt a pengét csak végső esetben használd, rendben? Vigyázz magadra, Loretta Maison! - mosolyodott el halványan Alex, majd ökölbe szorított kezét emelte felém.
- Vigyázz magadra, Alexander Folet! - adtam neki a várt öklöst.