#10

Egyszer csak megállított, s maga felé fordított. Elmosolyodott, és lehunyva szemeit odahajolt hozzám, aztán megcsókolt.

Meglepődtem. Lefagytam. Nem tudtam hirtelen mit csinálni, csak élvezni a pillanatot. Mintha elrabolta volna a szívem, ami hevesen vert. Vörös fejjel szakadtam el tőle, ő pedig elégedett vigyorral mért végig.

- Gyönyörű a lelked - mondta ragyogó szemekkel, mire megszédültem.

Amint jobban lettem, körülnéztem. Alex ott állt, döbbent fejjel. 

- Mi a...? - nyögte ki hitetlenkedve. Basszus. Ez szép lesz.

Mivel Kenma tudomást sem vett Alexről, ismételten ajkaimnak nyomta övéit. Ez már annyira "szenvedélyesre" sikerült, hogy teljesen elsötétült előttem a világ, és összeestem. Csak arra emlékszem belőle, hogy az egész testemet valami melegség járta át, amibe beleremegtem. Aztán végül hangos ordibálásra ébredtem. Alex kipirultan kiabált a - szinte - teljesen nyugodt Kenmával, akinek az ölében feküdtem. Már nem a belvárosban voltunk, hanem egy eldugottabb, parkosított helyen. Alex idegesen túrt a hajába, Kenma meg csak vállatvonva nézett le rám.
- Áh, tehát felébredtél - mosolygott kedvesen. - Jobban érzed magad? - kérdezte egy kicsi aggodalommal a hangjában.
- U-uhum - nyöszörögtem. Nagyon fájt a fejem, és bele tellett pár percbe, mire felfogtam, hogy hol is vagyok.
- Nagyszerű... Nagyszerű! - tárta szét karjait kínosan röhögve Alex. - Őt is hülyítsd meg! Gratulálok! Persze, persze... Aztán te meg majd rinyálsz nekem, hogy "de nem akartam eladni neki a lelkem brühühü"... - parodizált ki, mire hirtelen felálltam, és kezet emeltem rá. Majdnem megütöttem, de Kenma még időben lefogta a csuklómat. Olyan erős volt a szorítása, hogy majd' belekönnyeztem.
- Igazad van... Ezt terveztem. - Kenma hangja mélyebb volt a szokottnál és rekedtesebb, szemei villogtak. Nagyot nyeltem, majd elengedte a kezem. Lehajtott fejjel fordult sarkon, s zsebredugott kézzel indult el. Mintha téged is megcsókoltalak volna, Alexander... - gondolta magában röhögve a fiú, mire kíváncsian kaptam fel a fejem.
- V-várj! - kiáltottam utána bátortalanul. Amikor hátrafordult, hirtelen nem tudtam mit mondani, így csak zavartan néztem szemeibe.
- Ezek után még szóba állnál velem? - nevetett fel nyersen. - Érdekes egy lány vagy, Loretta Maison. Más már rég felpofozott volna engem...
- D-de... - Igazából nem nagyon volt ellenérvem. Igen, egy belső hang ott kiabált, hogy "hagyd már őket a francba", de sajna sikertelenül. Így inkább csak értetlenül fordultam Alex felé. - De miért lenne baj, ha eladnám a lelkemet? Akkor talán haszonosabb nyomozó lennék. Hiszen te is megtetted... - szóltam picit durcásan.
- Az más - legyintett ingerülten, miközben nagyot sóhajtott. Pislogva meredtem rá, aztán megráztam a fejem. - Figyelj... Furán érezted magad a csók közben, igaz? - tette fel a kérdést türelmetlenül, mire bólintottam. - Na igen... És ez miért van? Na miért? Mert démon! Könnyedén manipulálhat téged, akár egy nyamvadt nyálcserével is! Ebből áll az élete, hogy lelkeket zabál! Ez nem jut el a csöppnyi agyacskádig, Maison?!
Válaszra nyitottam a számat, majd ajkamba haraptam. Féltékeny vagy... Feldúltan indultam ismét neki annak, hogy "most már végképp befogom a száját". Jól irányzott ütés lett volna, akár be is törhettem volna az orrát, ha Alex ki nem védi a támadásom. Hegyes körmeivel alkaromba markolt, mire felszisszentem. Ezek után bal oldalról próbálkoztam, immáron sikeresen. Dühösen kiáltott egy aprót, és orrához kapott.
- Te kis... - morogta, s szemei vörösbe borultak. Kenma igyekezett minél hamarabb elrángatni onnan, még mielőtt bajom eshetett volna. Végül amikor megálltunk, megkönnyebbültebben eredtek el a könnyeim. A fiú csak magához szorított, és csitítgatni kezdett. Hajamat simogatta, dallamokat dúdolt nekem, amitől lenyugodtam. Bár még szipogtam, de a sírásom elállt. Őszintén szólva rohadtul ideges voltam, legszívesebben csak sikoltottam volna egyet, majd kirohantam volna a világból. De nem tehettem. Sose tehetem meg. Egy idő után (sajnos) mindig rájövök, hogy nem is lett volna sok értelme, hiszen attól senkinek nem lesz jobb, ha csak úgy elfutok a dolgok elől... Még nekem se.