#8

- Bizony ám - emeltem tekintetem az égre. - Gondolom jó pár évvel le vagyok maradva tőled ilyen szempontból..

- Na, ezt aztán jól látod - röhögött ki, mire oldalba böktem. Végül metróra kellett szállnunk, amit nem bántam.. Szeretem a tömeg közlekedés ezen fajtáját. Miután kiszálltunk, egy roppant érdekes alakba ütköztünk bele..

Hosszú percekig méregettük egymást. Szemébe lógó, sötét haja volt. Hideg tekintetével bárkit megijesztett volna. Egy idő után a fura srác azonban elröhögte magát.
- Nem hittem, hogy pont egy metrómegállónál foglak újra látni - szólt a fiú.
Alex csak grimaszolt egyet, aztán bemutatott minket egymásnak:
- Lett, ő itt a démon, akivel leszerződtem. Kenma, ő itt Loretta Maison..
- Örülök, hogy megismerhetem, Miss Loretta - hajolt meg.
- Az egyik japán utam során ismertem meg ezt az idiótát - mutatott Kenmára. - Sajnos egyszer megitatott velem egy üveg szakét, aztán... Eladtam neki a lelkem - vont vállat. - Végül is, jól jártam vele. Kaptam pár év pluszt.
Némán hallgattam, ahogy ezek ketten elsztorizgattak.
Milyen szinten utálod? - kérdeztem Alextől, de nem tőle kaptam a választ.
- Remélem, hogy inkább szeret engem, mert ha nem, akkor nagyon szomorú leszek - biggyesztette le alsó ajkát Kenma, mire égő fejjel fordultam el.
- Az szar ügy - indult el Alex az egyik lépcső irányába. - És akkor most velünk szándékozol tartani? - kiáltotta Kenmának, vissza se fordulva.
- Mondjuk.. Hé, Loretta. Nem tűnsz idevalósinak - csattogtatta rágóját.
- Hát, ezt jól látod.. Amerikai volnék - indultam el Alex után.
Némán baktatott mellettem, zsebre dugott kézzel. Élvezettel nézegette a körülöttünk lévő embereket, amíg Alex előttünk durrogott magában. Hála az égnek hamar odaértünk a rendőrségre, mert nagyon nehéz volt "megválogatni a gondolataimat".
- Ennyi? - csapta le a vékony aktát a kapitány elé. - Most a szokásosnál is rosszabbul teljesített a csapata, Mr. Smith.
- Te csak ne kötekedj, kölyök! - állt fel az asztaltól dühösen. - Takarodjatok innen, ne is lássalak titeket. Azt csináltok, amit akartok - legyintett idegesen.
- Szuper, köszönjük - mosolyodott el bájosan. Felvette az aktát, majd felénk fordult. - Kimegyünk a helyszínre, aztán kérdezősködünk az ott lakóknál. Örülnék, ha addig összedobna nekem pár házkutatási parancsot - szólt vissza a kapitánynak, majd kisétált az irodából.
- Néha borzalmas tudsz lenni - állapítottam meg.
- Na látod, ebben igazad van - nevetett fel Kenma. - Lett, nincs kedved meginni velem egy kávét a "műszak után"? - mosolygott rám.
- Végülis.. Miért ne? - pislogtam meglepetten.
Alex tovább folytatta a duzzogást. Amint kiértünk az utcára, fogott egy taxit.
- Ezzel most jobban járunk - magyarázta hátrafordulva a jobb egyből. - A Lincoln Roadra, legyen szíves - intett a taxisnak, aki erre csak bólintott egyet.
Kinéztem az ablakon, és a szembe jövő autókat bámultam. Kenma beszélgetni próbált velem, de nem nagyon járt sikerrel. Eszerűen nem volt kedvem semmihez..
Amikor kiszálltunk a kocsiból, Kenma karon ragadott, és elhúzott az egyik házhoz. Nem értettem, hogy mit akar, aztán hirtelen robbanásra lettem figyelmes. A hang felé fordultam, és riadtan vettem tudomásul, hogy a taxi, amivel jöttünk, lángokban áll. Alex a földről tápászkodott fel, de a sofőrt sehol nem láttam. Bent ég. A szám elé kaptam a kezem, és elfogott a hányinger. Nagy nehezen rávettem magam, hogy odamenjek Alexhez, és érdeklődjek a hogyléte felől, de egyszerűen nem tudtam mást csinálni. Teljesen lefagytam. Aztán meghallottam, hogy valaki nevet. Hogy valaki majd' meghal a röhögéstől. Akkor jöttem rá, hogy mi a különbség egy démon, és egy ember között. Egy démon nem ismer lelkiismeretfurdallást egy ember megölése után.
- Kenma! Mit mondtam neked a robbantgatásról? - sóhajtotta Alex, mintha ez csak valami kis apróság lett volna.
- Hogy nem szabaaad - fújta fel arcát. - De nem nagyon tudtam magam kontrollálni. Annyira idegesített a jelenléte - billegett vidáman.
- T-te... - szörnyülködve néztem a még mindig lángokban álló roncsokat. - De ezt mégis...
Szép lassan megjelentek az ottani házak lakói. Valaki rémült volt, valaki a tűzoltókért imádkozott, hogy minél hamarabb kijöjjenek. Én meg csak álltam ott, a srácokkal az oldalamon.
M-most mégis mit fogunk csinálni? - aggodalmaskodtam.
- Szétnézünk - vont vállat Alex.
Zsebre dugott kezekkel indultak neki a srácok az "illegális házkutatásoknak". Sokban hasonlítanak. Némi habozás után én is mellettük lépkedtem.
- Nem látnak minket, igaz? - kérdeztem halkan.
- Igen.. Ne aggódj, ezt én kezelem, nem kell vele törődnöd - mutatott magára hüvelykujjával Kenma.
- Ha te mondod - zártam le a témát. A történtek után elhihetitek, hogy nem sok kedvem volt megszólalni.
A házkutatás eléggé unalmasnak bizonyult.
- Alex, mégis mi a francot csinálunk itt? - nyafogta Kenma a kanapén nyújtózkodva.
A szöszi csak felmordult, és tovább szöszmötölt. Én hamar meguntam a szenvedésüket, és minden magyarázat nélkül kisétáltam a házból. Kenma hamar utánam jött, aztán végül Alex is.
- Megnézem a helyszínt - közölte Alex. Nem sokkal utána kijött belőlem minden.
- HOGY MERTÉL FELROBBANTANI EGY ÁRTATLAN EMBERT?! - szegeztem a kérdést Kenmának. - És Alexander.. Mi ez a durcizás, huh? Ne tegyétek már itt az agyatokat, jézusom! - temettem tenyerembe az arcom. - Ti teljességgel idióták vagytok. Ha Dave nem játszaná most a megszállottat, már itt se lennék - motyogtam idegesen.
Alex zavartan túrt a hajába, Kenma meg nevetgélni kezdett. Egyszerűen nem tudtam mire vélni ezt a kettőt. Ezek vajon tényleg meghibbantak?