#7

Felkaptam az egyenruhám, és kisiettem a lakásból. A táskámban csak a pengém, a mobilom meg a vázlatfüzetem volt. Nem vacakoltam a bepakolással. Jó az úgy.

Az osztályterembe beérve Alexet kerestem a tekintetemmel, de nem találtam. Azt hittem, késik egy picit, de miután kicsengettek az első óráról, csalódottan hagytam fel a várakozással. Vajon hova ment?

Az osztálytársaim semmit nem szóltak a tegnap történtekről. Mintha nem is ide járt volna Maxwell. 

Őszintén megvallva rossz volt egész nap csendben ülni. Senki se szólt hozzám, nem érdeklődtek Alex felől sem. Milyen édesek - gondoltam gúnyosan.

A negyedik óra matek volt. Azt hittem, hogy helyben elsírom magam. Húsz perc után rájöttem, hogy meg kéne próbálnom beszélni Alexszel. Először SMS-t írtam. Semmi. Facebook. Semmi. Végül a "telepatikus társalgással" próbálkoztam.

A rohadt életbe, hol a francban vagy már, te szerencsétlen? - a "hangomon" eléggé erződhetett az, hogy aggódom a fiú miatt. Normál esetben ezt erősen tagadtam volna, de..

Heh..

- ALEXANDER! - visítottam fel.

Hé, halkabban má..~ Vagyis, mindegy.. - kuncogott fel.

M-miért?

Mert kialakítottál egy védőburkot a szomorkodásoddal. Ez egy jó módszer, de óvatosan bánj ve..~

- Tehát ha normálisan kommunikálok, azt sem veszik észre? - szólaltam meg.

Körülbelül. De mint mondtam, óvatosan. Ha jól vettem észre, most már nem vagy annyira bánatos. Hiszen "végre megvagyok", nem igaz, hercegnő? - röhögte el magát.

Kussolj, Folet! - sziszegtem.

Nagy nehezen végülis eltelt a nap. Suli után az épület tetején ücsörögtem - egyedül. Rajzolgattam és zenét hallgattam. Egy óra elteltével rávettem magam, és hazamentem. A bátyám negédes hangon hízelgett nekem egész este, amitől elfogott a hányinger.

Ez az ember nem az én bátyám! - sikoltotta valami bennem. Lehetséges.. Végülis, ki tudja?

Felsóhajtottam, és igyekeztem minél hamarabb álomra bírni magamat. Hajnali egy körül azonban valaki kopogtatott az ablakomon.

- Jézusom! - pattantam ki az ágyból, és azonnal felkaptam a pengém. Aztán persze észrevettem, hogy csak Alex guggol az ablakom külső párkányán. Beengedtem őt, aztán jól leszidtam a fejét.

- Bocsi hercegnő, de csak most nem feltűnő másoknak, ha meglátogatlak - magyarázkodott.

- Mindegy - megráztam a fejemet. - De miért jöttél? Baj van? Vagy esetleg egy újabb ügy? - ráncoltam a homlokomat.

- Mindkettő - fújta ki fáradtan a levegőt. - De jelenleg csak a másodikról számolhatok be. Gyilkosság. Az áldozat egy középkorú nő és lánya.

- Szuper.. - ráztam meg a fejem. Olyan hirtelen fájdalom nyilalt bele, hogy majd' elestem, de szerencsémre Alex elkapott. - Basszus - kaptam oda a fájó ponthoz. - Asszem én most elalszom, ha nem baj.. - Ez volt az utolsó mondat, amit ki tudtam nyögni, még mielőtt végleg beájultam volna. Legközelebb csak délben ébredtem fel.

A rohadt életbe, elkéstem! 

- Ne aggódj - szólt Alex nyugodt hangon. - Megoldottam. Pihenned kell.. Meg persze segíteni nekem - húzta félmosolyra ajkait. - Tessék, latte - nyújtott oda nekem egy gőzölgő bögrét.

- Okés.. És köszönöm - kortyoltam bele a jóleső italba. - David?

- Elment dolgozni.. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy "ezen a napon a tiéd", szóval.. Az enyém vagy - vigyorodott el teljesen.

Durcásan nyögtem fel, majd kicsit elfordulva menekültem a finom kávé kortyolgatásába. Kinéztem az ablakon, ahol aznap hajnalban beengedtem ezt az idiótát. Lemondóan hajtottam le a fejemet. Még körülbelül egy negyed óráig ücsörögtünk/álldogáltunk így, és miután sikeresen kizavartam őt, nekiálltam készülődni. Fekete csőfarmer, fehér bő pulcsi egy fekete macskával az elején és egy laza sál. Kontyba fogtam a hajam, és készen is álltam. Eltettem a telóm, a fülesem és a pengémet, a biztonság kevéért. Leballagtam a földszintre, ahol Alex elégedetten nézett végig rajtam.

- Csini vagy - állapította meg.

- Ajj ugyan, kussolj már! - morogtam zavartan. - Még felkapom a cipőm, és mehetünk - intettem.

Egy sornyi csipkelődés után nagy nehezen kiléptünk az utcára. Megcsapott egy hűvös fuvallat.

- Merre megyünk? - kérdeztem izgatottan.

- A kapitányságra.. Elkérjük az ügy aktáját. Aztán meg megyünk terepre. Útközben beugrunk még egy-két helyre, ha nem baj - nézett rám mosolyogva.

- Nem, dehogyis - ingattam meg a fejem. - Amúgy is kíváncsi vagyok a kapcsolataidra - nevettem fel.

- Oh igazán? - szemeiben tükröződött a huncutság, de igyekeztem tudomást se venni róla.

- Bizony ám - emeltem tekintetem az égre. - Gondolom jó pár évvel le vagyok maradva tőled ilyen szempontból..

- Na, ezt aztán jól látod - röhögött ki, mire oldalbaböktem. Végül metróra kellett szállnunk, amit nem bántam.. Szeretem a tömegközlekedés ezen fajtáját. Miután kiszálltunk, egy roppant érdekes alakba ütköztünk bele..